A Dél-budai centrumkórház tervezője az Év háza elnöki pozíciójában

A Leier Hungária Kft. főtámogatásával kiírt 2020-as Év háza pályázatra április 20-ig lehetett beadni a pályaműveket, a zsűrizés június végén várható. Idén is az építőipar - évek óta visszatérő - jelentős cégeinek támogatásával, és a már megszokott két kategóriában, ám egy új zsűri elnökkel ért a pályázat a finisébe. Noll Tamás, az M-Teampannon Építészmérnöki Kft. vezető tervezője, Ybl Miklós-díjas építész számára az Év háza pályázat már nem ismeretlen. A pályázatot szakmai szervezetként támogató Magyar Építész Kamara egykori elnökeként volt már a zsűri társelnöke 2010 és 2013 között.

Idén Noll Tamás követi a pályázat elnöki pozíciójában Dévényi Sándort, aki Nagy Tamás és Cságoly Ferenc után, öt évig látta el ezt a feladatot. „Nagyon szívesen vállaltam az Év háza pályázat bíráló bizottságának elnöki pozícióját, hiszen korábban már 4 alkalommal vettem részt az izgalmas zsűrizéseken. Örömmel fogadtam a hírt, hogy mostanra már harmadik éve kiírt, hozzám közelebb álló középület kategóriát is bírálhatunk.” – mondta Noll Tamás. „Kicsit hiányolom, hogy az esélyes nyertes épületeket nem tudjuk meglátogatni, idén a vírus miatt sajnos nem, de a jövőben mindenképpen kezdeményezni fogom a bírálati folyamat ezzel a lépéssel való kiegészítését.”

616

"Az Év háza pályázat elbírálásánál kezdetektől kiemelt szempont volt a kizárólagos szakmai szempontok érvényesülése. Erre garancia többek között, a zsűri összetételének, mind az Ybl díjas építészek mind a zsűri elnökének személyében történő állandó változása is. Nagyon örülök, hogy Noll Tamás elfogadta a felkérésünket az idei elnöki pozíció vonatkozásában. Vele már korábban, – mint MÉK elnökkel – dolgoztunk többször együtt.. Úgy gondolom a személye és szakmai tapasztalata tovább erősíti a pályázat szakmai presztízsét."- mondta az új elnökkel kapcsolatban Szoják Balázs, az Év háza pályázat kurátora. 

Év Háza 2019 049

A zsűrielnök az M-Teampannon Építészmérnöki Kft. vezető tervezőjeként, kollégáival, jelenleg a Dél-Budai Centrumkórház műszaki előkészítését és vázlatterveit készítik, amelynek a lehetőséget egy 2018-as tervpályázaton nyertek el. További izgalmas munkájuk a jövőre elkészülő Magyar Zene Háza, amelynek már a kivitelezésén dolgoznak. „Nem kifejezetten tervezek családi házakat, sőt. Inkább nagyobb léptékű épületek, középületek tervein dolgozom, így örülök, hogy a pályázaton keresztül közelebbi rálátást kapok családi házakra és lakóépületekre egyaránt. Izgalmas nézni, ahogy ezen a területen is megjelenik a két külön világ: a hatalmas házak, amik a tehetősebb emberek igényeit mutatja be, illetve a kisebb épületek, a hihetetlenül emberi és családias, otthonos építészet, ami az ember legszemélyesebb környezete köré tud tervezni. Remélem, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan kifejezetten színvonalas munkák közül válaszhatjuk ki a legjobbakat családi ház és középület kategóriában egyaránt.”- mondta Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész.

Év Háza 2019 051

Akik támogatják a minőségi építészetet

Egyre több jelentős cég tartja fontosnak az Év háza pályázat küldetését és üzenetét, és fejezi ezt ki ezt támogatásával. „A Leier Hungária Kft. 2020-ban először csatlakozott az Év háza pályázathoz. Magyarország legnagyobb építőanyagokat gyártó vállalata számára kiemelten fontos, hogy minőségi és környezetbarát építőanyagi és műszaki megoldásai minőségi építészettel párosulva minőségi otthonokat és középületeket eredményezzenek. Cégünk az Év háza pályázat három évre vállalt főtámogatói szerepével a magyar építészet kiemelkedő eredményeinek független és szakmai szempontú elismeréséhez, remek magyar építészek munkájának díjazásához, és az akár nem nyertes, de kiváló munkák széles körben való publikálásához kíván a pályázat támogatásával is hozzájárulni.” – indokolta a támogatás döntését Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője.

A visszatérő támogatók között a Családi ház, lakóépület kategória főtámogatója a Xella Magyarország Kft., a Középület kategória főtámogatójaként pedig a HELLA ÁRN Árnyékolástechnnikai Kft. ad át különdíjat már harmadik éve. "A Xella Magyarország Kft. büszke arra, hogy a legrangosabb, haza, független, szakmai pályázat családi házas kategóriájának a főtámogatója lehet már harmadik éve. Az Ytong és Silka falazóelemek viszonylag frissek a magyar építőanyag piacon, érezhető az ismertségi és beépítési hátránya a téglatradícióval szemben. A 10. jubileumi Év Háza Pályázat kiváló lehetőség számunkra a családi házas célpiacon termékeink és márkaneveink ismertségének növelése. Az elkövetkező években a fenntarhatóság az építőipar legfontosabb kihívása, hisz az energiafaló ingatlanok még mindig nagyon magas arányban képviseltetik magukat az ingatlanpiacon. A Xella Magyarország Kft. számára az ökológia fogalma egyet jelent a felelősséggel. Mára alapvető feltétel, hogy környezettudatosan cselekedjünk, és ez vonatkozik az új „okos” családi házak építésére is. A vállalat által gyártott és forgalmazott termékek mindegyike megfelel a vonatkozó minőségtanúsító feltételrendszernek (a gyártás és felhasználás során is minimális a környezet terhelése), ezáltal viselhetik a magyar "Környezetbarát Termék" védjegyet. Ezért cégünk a főtámogatói státusz mellett „Zöld ház-energiahatékonyság” különdíj címmel jutalmazza a beküldött pályaművek közül a legjobb megoldást." – mondta Vidor Győző, a Xella Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Év Háza 2019 101

„Cégünk számára rendkívül fontos az olyan aktivitások támogatása, mint az Év háza pályázat, amellyel elismerhető a minőségi építészeti teljesítmény. A HELLA ÁNR Árnyékolástechnikai Kft. harmadik éve döntött az Év háza pályázat Középület kategóriájának támogatása mellett, ez persze nem jelenti azt, hogy ugyan ebben a tekintetben a családi házak árnyékolástechnikai átgondolása ne lenne hasonlóan fontos építészeti feladat.”indokolta a támogatás tényét Visi Zoltán, a HELLA ÁNR Árnyékolástechnika Kft. ügyvezető igazgatója.

A MEVA Zsalurendszerek a Középület kategória támogatójaként vesz részt az idei pályázaton is. „Cégvezetőként és egyébként magánemberként is szeretem ápolni a hagyományokat, így őszintén tudom támogatni a MEVA Zsalurendszerek Zrt-n keresztül a viszontagságos időket megélt Év háza építészeti pályázatot, amely függetlenként igazi értékel képvisel hazánkban és a szakmában is.” – mondta Botta D. Mihály, a MEVA Zsalurendszerek Zrt. ügyvezető igazgatója.

Év Háza 2019 016

A tavalyi pályázaton taroltak a könnyű fémlemezzel készült épületek. „Az előző évben mind a családi ház, mind a középület kategóriában nyertes épületen megjelenetek a PREFA anyagai. Ez is mutatja azt, amiben mi már évtizedek óta hiszünk: a környezetbarát és tartós és nem utolsó sorban szép alumínium burkolatok a minőségi építészet látványos eszköze. Többek között ezért is döntöttünk arról, hogy idén új támogatóként csatlakozunk az Év háza pályázathoz.” – mondta Nemere Judit, a PREFA Hungária Kft. cégvezetője.

Év Háza 2019 024

 

Kapcsolat

  • Build-Communication Kft.
  • Felelős munkatárs: Szelei Annamária
  • Tel.: ­(06 30) 688 2074
  • E-mail: palyazat@buildmarketing.hu
  • Cím: 2040, Budaörs, Szabadság út 117.

Misszió

Az Év háza pályázat célja megismerni és megismertetni a szakmával és a közvéleménnyel a neves Bíráló Bizottság által színvonalasnak ítélt épületeket, a példamutató és követendő építészeti magatartást.