Filmen az elmúlt évek

Filmen az elmúlt évek

A 2008-ban újjáélesztett pályázat elmúlt évei alatt a résztvevő építészeti alkotásokból jelentős és dokumentált építészeti érték halmozódott fel, mely tükrözi a kor hazai lakóépülettervezési környezetét.


Ennek a következetes munkának és annak eredményeinek szemléltetésére készült el az Év háza – 10 év építészeti értékei című dokumentumfilm.  Az anyag szemezget a díjazott épület közül, megszólaltat korábbi  és jelenlei zsűritagokat, pályázókat ill. szakmai partnereket, akik az építészeti szempontok mellett saját élményeiken és tapasztalataikon keresztül tolmácsolják az Év háza pályázat tartalmi elemeit és atmoszféráját. A film elsősorban az építész és tervező szakemberekhez szól, de felkeltheti azok érdeklődését is, akik csupán kedvelik a minőségi, hagyományos és kortárs építészetet. A film itt tekinthető meg: https://youtu.be/WRGcs7UIDJY