KILÁTÁS A TÓRA

Az építészeti közélet rangos szakmai pályázatán évek óta a folyamat része a közönségszavazás, amelynek célja hidat teremteni a szakma és a megrendelő között. Családi ház kategóriában 2021-ben egy Velencei-tó partján álló épület nyert, amely a HVG Ingatlan Plusz 2022 különszámának borítóján is megjelent.

A Velencei-tó északi partján magasló Bence-hegy oldalában áll az összetett környezeti tényezők és lenyűgöző panoráma együttállásából született családi ház – az idei Év Háza pályázat családi ház kategóriájának közönségdíjasa. 

 Az Év Háza pályázat évtizedek ótaaz építészeti szféra legrangosabb független díjaként képviseli a szakma értékeit, véleményét és hagyományait. A szervezők a tavalyi évben pedig új hagyományt teremtettek: a pályázó épületekről megkérdezik a közönség véleményét is, mintegy hidat teremtve az építészet és annak felhasználója, a megrendelőközött. Így már második éve dönthet a nagyközönség egy középület és egy családi ház díjazásáról.

Érdekes látni, hogy sok esetben mekkora különbség van a két oldal véleménye közt, így gyakran nem az az épület nyeri el a szakmai zsűri tetszését, amit a közönség a legszebbnek tart, de fontos mindkét vélemény. Idén egy nem mindennapi épület nyerte el az Év Háza közönségének szívét. Ez a Göde Ferenc és társai által tervezett ingatlan lett a családi ház kategória közönségdíjasa. Erről a családi házról pedig nem nehéz elhinni, hogy bárki álomotthona lehet. A domboldalba épült háromemeletes– vagy inkább 6 félemeletes – épület tágas közösségi tereivel és hatalmas tóra néző teraszaival igazán látványos. Amíg a ház felső két szintje a normál lakás funkcióit tölti be, addig a legalsó szint a pihenésé. Így a nyárikonyhának, hatalmas udvarnak és jacuzzinak köszönhetően néhány lépcsőfok választja el az otthoni lakrészt a „nyaralótól”.

Panoráma és természetes 

A tervezett panoráma kialakításához átgondolt megoldásra volt szükség. A telek 35%-os lejtése miatt a ház jelentős része „föld alatt” helyezkedik el, így a tervezés során a térbeosztás, a természetes fény biztosítása és a kivitelezés is nehezített feladat volt.A ház főbejárata a fenti, északi oldalon található, ahol a homlokzat csupán egy egyszintes ház képét mutatja, a bejárati funkciókkal. A ház a déli lejtés felé nyílik ki, így ezen a homlokzaton, a hatalmas üvegfelületeken át, minden helyiségből a Velencei-tó látványa tárul elénk. „A házat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy még a leghátsó sarokba is jusson természetes fény, sok helyen ezt belső, homokfúvott ablakokkal és galériákkal oldottuk meg” – mondta el Göde Ferenc, a ház vezető építésztervezője és belsőépítésze.

Családi ház, Velence
Építészet: Göde Ferenc, Göde András,
Csóka Bálint, Fotó: Göndöcs Csaba

Privát tér üvegek mögött

A ránézésre tekintélyes méretű épület minden homlokzati elemét és belsőterét úgy alakították ki, hogy az letisztult és funkcióját jól szolgáló megoldásokat kínáljon öncélú díszítgetés nélkül. Így például a hatalmas, két szinten kialakított teraszok célja is több annál, minthogy tökéletes helyet biztosítsanak a panorámás reggelikhez. Ezeknek a kiugró teraszoknak köszönhető az is, hogy az alsó utcák irányából is teljesen biztosított minden szobában a privátszféra. Emellett amíg a nyári napot leárnyékolja, a többi évszakban beengedi a napfényt – ezzel energiát takarít meg – a mai és jövőbeli energetikai követelményeknek megfelelően. Az északi oldalról, a Bence-hegyi kilátóról is csak egy domboldalba süllyesztett természetes palafedés vehető ki az épületből. Kétoldalt pedig erdős, fás területek határolják a házat a szomszédoktól és járókelőktől.

 

Kattintson és nézze meg az ide nyertes projektek fotóit: https://evhaza.hu/meltatasok-2021 

 

A sajtó számára további információ a pályázat szervezőjétől, a Build-Communication munkatársától kérhető.

Tel: (30) 670 6701

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


Nyomtatás